Érettségianyakamon

---

A magyarokhoz I.

A magyarokhoz I. címe is sejteti, hogy ez a vers egy óda. A megszólított a magyar nép, a magyarokhoz, a magyarokról is szól a költemény. Már az első sor („Romlásnak indult hajdan erős magyar”) megfogalmazza az idő- és értékszembesítést, ami a romantika magyar irodalmára nagyon jellemző. Két idősíkot szembesít, a múltat és a jelent, és ezekhez értékeket kapcsol, amiket szintén szembeállít egymással. A múltra a dicsőség jellemző („hajdan erős magyar”), míg a jelenre az elsatnyulás, elértéktelenedés. Erre a szembenállásra fel lehet építeni a vers értelmezését.

A túlzások és a nagy ellentétek – a romantika kedvelt eszközei – végigvonulnak a versen. „Nyolc századoknak vérzivatarja közt/ Rongált Budának tornyai állanak”. A honfoglalás óta sok mindent átélt az ország, de nem pusztult el. „Budának tornyai” nem csak a város, hanem az egész ország megmaradását jelképezik. A vár – és a haza -, ami sok „vérzivatart” és „ádáz ostromokat” kiállt, a „mostani” erkölcsök áldozata lesz. Amik „állanak”, azokat „elszórja” a mostani nemzedék.

Bár a vers címe A magyarokhoz, a megszólítás nem többes, hanem egyes szám második személyű. Így erősebb hatást ér el, hiszen ha rajtunk kívül máshoz is szólnak a kemény szavak, kevésbé érezzük hozzánk szólónak, osztozhatunk a felelősségben. De úgy is értelmezhető, hogy nem az egyes személyeket szólítja meg a magyarok közül, hanem a magyar népet egy egységként, hiszen a múlt eseményeiért a jelen embere nem okolható, de a nép igen. A felszólító módú igékkel (nézd, hidd el) és a költői kérdésekkel („Nem látod[…]”, „Mi a magyar most?”) felráz minket a vers: itt valami nagy baj van, hát nem vesszük észre? Ébredjünk! A „nem látod” az első versszakban meg is ismétlődik a sor elején (anafora).

A harmadik versszakban megfogalmazódik, milyen is a mai erkölcs: „undok viper-fajzatok/ dúlják fel e várt”. A történelem viharai nem ártottak a várnak, a nemzetnek, de az alattomos gonoszság (a kígyó Ádám és Éva óta szinte mindig a gonosz jelképe a művészetben) belülről bánik el vele. Ennek a képnek a párja a hetedik és nyolcadik versszakban a vers középpontja – a strófákat számlálva és a vers értelmét vizsgálva is -, a tölgyfametafora („a kevély tölgy, mellyet az északi/ szélvész le nem dönt, benne termő/ férgek erős gyökereit megőrlik/s egy gyenge széltől földre teríttetik”). A tölgy – és a magyarság is – erős, minden külső támadást kibír, de a belső pusztítással nem tud megbirkózni.

A tölgyfametafora előtt két versszakban is olvashatjuk, mi mindent élt át a magyar nép, mi minden nem pusztította el. A két versszakot a hasonló indítás köti össze („nem ronthatott el”, „nem fojthatott meg”). Sem a tatárjárás, sem a törökök, sem az ország három részre szakadása nem volt olyan veszélyes, mint a „mostani” helyzet. A „nem ronthatott” visszautal a kezdő sorra is: „romlásnak indult… „- a múlthoz képest a jelen hanyatlás. A nemzet múltbeli erejét a „régi erkölcs”-ben látja.

A tölgyfametafora után a költői kérdésre válaszolva („mi a magyar most?”) a jelenről szól két strófa: a magyarság elpuhult, még saját nyelvéhez sem hű („nyelvét megúnván, rút idegent cserélt”).

Az Oh! felkiáltás után megint visszatér a múlt dicsőségéhez. Érdemes megfigyelni, hogy Berzsenyi verseiben (és a romantika több költőjénél is) ha van a versben egy oh, ah, jaj, haj indulatszó, azt a valamilyen váltás követi. Itt is ez történik, a silány jelen után ismét a múlt hősiességét emlegeti a vers: Attila csatáit, Árpád honfoglalását, Hunyadi törökverő harcait. Azok a dicső tettek azonban „más néppel”, „más magyarral” estek meg. (Persze itt nem arra kell gondolnunk, hogy más személyek harcoltak akkor, mit akik Berzsenyi jelenében, hanem arra, hogy máshogy voltak magyarok az akkoriak, más volt a gondolkodásunk, a lelkületük, „az erkölcsük”.

A de jaj felkiáltás után ismét a jelenhez tér vissza a költemény. De az utolsó két versszakban már nem csak magát a nemzetet okolja saját sorsáért. Ki vagyunk szolgáltatva a szerencse és a történelem szeszélyeinek, s ezek elbántak már nem kisebb birodalmakkal, városokkal, mint Róma, Karthágó vagy Trója. Az utolsó két versszakban már nem a magyar népet okolja a lírai én azért, hogy „romlásnak indult”, de ez a rész sem kevésbé keserű, hiszen itt az fogalmazódik meg, hogy nincs menekvés a pusztulás elől, a nagy birodalmak is mind elvesztek, a magyarokkal sem lesz másképp.

A vers tehát szinte végig a magyarok dicső múltjának és a silány jelenének összevetésére épül, a jövőre pedig végleges romlást jósol. Gyakoriak egyéb ellentétek is a versben (emel- vet le), de még inkább jellemzőiek a romantikus víziók (vérzivatar, „visszavonás tüze közt megálltál”, „felforgat a nagy századok érckeze”).

A téma és a megfogalmazás már a romantika felé mutat, de a vers formája inkább a felvilágosodás jellemző stílusirányzatát, a klasszicizmust idézi. Berzsenyi – a klasszicista eszménynek megfelelően – az ókori antik szerzőkhöz, elsősorban Horatiushoz nyúlik vissza. A verset Berzsenyi a Horatius által is kedvelt alkaioszi strófában írta. (A strófa onnan ismerhető fel könnyen, hogy az első két sorhoz képest a harmadik beljebb kezdődik, a negyedik pedig még beljebb.) Ahogy ez az időmértékes Horatius-versekre is jellemző, a sorok nem rímelnek, de gyakori az enjambement-ok, azaz soráthajlások, ami sodró lendületet ad a versnek, még szenvedélyesebbé teszi.

Befejezésül összevethető a költemény a Himnusszal és a Szózattal. Mindhárom versben megvan az idő- és értékszembesítő nézőpont, a romantikus, nagy ellentétek, a múlt dicső tetteinek emlegetése. Berzsenyi és Vörösmarty verse a magyarokhoz, Kölcseyé viszont Istenhez szól. A Himnusz szerint is bűnösök a magyarok, de már eleget szenvedtek a bűnökért, erre hivatkozva kéri Isten áldását. Berzsenyi viszont ostorozza bűnei miatt a magyarságot.  A magyarokhoz I. és a Szózat a magyar néphez, míg a Himnusz Istenhez szól. Formailag nagyon különböző a három vers.  Míg Berzsenyi műve a klasszicista hagyományokat követve időmértékes és rímtelen, a másik két vers rímel és ütemhangsúlyos. A Himnuszban a magyaros kanásztáncritmust fedezhetjük fel. A Szózatban a 8 és 6 szótagos ütemhangsúlyos, jambikus sorok váltják egymást. (Chevy Chase-stófában íródott.)

A magyarokhoz II.

A magyarokhoz II. szintén óda, formája is hasonló A magyarokhoz I.-hez és szintén a magyarokhoz szól egyes szám második személyben. A megszólítás csak az első sorban („ó magyar!”) és az ötödik versszak elején jelenik meg („Ébreszd fel alvó nemzeti lelkeded!”). Az első sorban a lírai én megjelöli, kihez szól, az ötödik strófa elején a pedig bevezeti a felszólítás a vers központi részét és felhívja rá a figyelmet.

Az is hasonlít a két versben, hogy sok történelmi eseményt sorakoztatnak fel. De különbözőképpen. A magyarokhoz I. a magyar történelem dicső eseményeit azért említi, hogy kiemelje a megszólítottak elpuhultságát, illetve a vers végén a történelmi példákkal azt támasztja alá, hogy a magyarokra is hasonló pusztulás vár. A magyarokhoz II. viszont nem a magyar történelemből merít, olyan eseményeket sorakoztat fel, melyek bukásokról szólnak, de ezek a bukások másoknak szabadságot hozhatnak.  Ez a négy strófa tulajdonképpen érvelés történelmi példákkal, bizonyítása az utolsó két versszaknak.

A vers első négy versszaka ma már a legtöbb olvasónak csak lábjegyzetekkel értelmezhető, és ezért talán kevésbé élvezhető, de az utolsó két versszak kárpótolja az olvasót. Ez a vers nem szenvedélyesen ostorozza a magyarokat, hanem szenvedélyesen biztatja. „Nem sokaság, hanem/ lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” E mellett érvel a vers első része és az utolsó két sor is. Egy szabad és lelkes nemzet bármit elérhet. A nagy történelmi eseményeket nem a tömeg, a sokaság nyeri meg, nem a testi, hanem a lelki fölény.

Forrás: http://irodalomok.webab.hu

Bevezetés

• az antik görög színház kialakulása a Dionüsszosz-ünnephez köthető
• az ünnep több napig tartott, a színházi előadások az ünnep fontos részét alkották
• a 2. napon adták elő a komédiákat (5 művet), a 3-5. napon pedig a tragédiaversenyeket tartották (2 szerző mutatta be egy-egy tetralógiáját, azaz egy trilógiát – ez 3 tragédiát jelent – és 1 szatírjátékot)
• az Antigoné is egy ilyen trilógia egyik darabja; a teljes trilógia nem maradt fenn (az egyetlen fennmaradt ókori görög trilógia Aiszkhülosz Oreszteiája)
• az Antigoné szerzője, Szophoklész Aiszkhülosz és Euripidész mellett az antik tragikus triász egyik tagja; csak 7 tragédiája maradt fenn a kb. 150-ből; 18-szor nyerte meg a drámaversenyt, s ez a társadalom megbecsült tagjává tette

Tárgyalás

• a tragédiák témáját a szerzők a görög mitológiából merítették (egy-egy témát nagyon sokszor dolgoztak fel )
• az Antigoné cselekménye a thébai mondakörbe tartozik: miután Oidipusz rájön, hogy a jóslat bevált, apját megölte, és anyját feleségül vette, megvakítja magát és a trónt két fiára bízza; a fiúk felváltva uralkodnak 1-1 évig, míg egyikük meg nem elégeli ezt: testvére és a város ellen támad; a harcban mindkét fiú meghal – innen indul az Antigoné története
• Antigoné nem temetheti el testvérét, Polüneikészt, mert az a város ellen támadt; ez még a dráma ideje előtt történt, tehát az Antigoné analitikus dráma, hiszen egy múltbeli eseményből fakad a konfliktus
• Théba trónján Kreón, Antigoné nagybátyja ül – a két személy által két törvény ütközik
• Kreón az írott törvényeket képviseli, a város törvényeit (ezek a törvények a város érdekeit védik, hiszen büntetik azokat, akik a város ellen támadnak)
• Antigoné az íratlan törvényeket, az istenek törvényeit követi: a halottat el kell temetni (neki nem a város, hanem a családja, a testvére a fontos)

(Hegel szerint Kreónnak és Antigonénak is igaza van, de a kétféle igazság nem érvényesülhet egyszerre, egyik sem képes elfogadni a másik igazát a saját elvei megsértése nélkül, ezért kell szükségszerűen bekövetkeznie a tragédiának.)

1) a konfliktus oka: a társadalom két különböző szereplője száll vitába:

• Kreón uralkodó
• Antigoné egy a thébaiak közül

2) a konfliktus oka: eltérő életkor, eltérő nem

• Kreón egy idős férfi, akinek nehéz lenne elfogadni egy fiatal nő igazát, aki ráadásul az unokahúga
• Antigoné egy fiatal nő (aki, ha férfi lenne, Kreón helyén ülne a trónon)

3) Van olyan értelmezés is, mely szerint nem Kreón és Antigoné ellentéte okozza a tragédiát.

Antigoné Oidipusz lánya; Oidipusz nem kerülhette el a sorsát: hiába akarta kikerülni a jóslatot, az mégis beteljesedett. Antigoné sorsa ugyanígy kikerülhetetlen és meghatározott: tragédia. Ebben a megközelítésben az Antigoné egy sorsdráma.

Kreónnak nem csak Antigonéval van konfliktusa, hanem saját fiával, Haimónnal is, aki Antigoné szerelmese. Haimón eleinte elfogadta apja törvényeit, majd fokozatosan szembeszáll vele, végül az ő halála Kreón igazi büntetése.

4)Kreónnak a thébaiakkal sem könnyű boldogulnia: a városlakók érdekében korlátozza azok szabadságát. A thébaiak fokozatosan Antigoné mellé állnak (a közvéleményt a kar képviseli), ennek megfelelően az Antigoné politikai dráma.

5)Antigoné és Kreón viszálya két értékrend összecsapása is.

• Kreón szerint az embert a haszon, a pénz irányítja, nem hiszi el, hogy Antigoné önzetlenül cselekedett
• Antigoné önzetlenül, szeretetből cselekszik

Lehetséges befejezések:

• Eldönthető-e, kinek van igaza? Igaza van-e egyáltalán valamelyiküknek?
• Miért Antigoné mellé áll az olvasók/nézők többsége?
• Aktuális-e ez a dráma a XXI. századi ember számára? Pl. Antigonénak döntenie kell, követi-e a törvényt, tudva: az nem egyezik elveivel

​Forrás: http://irodalomok.webab.hu

• Thomas Mann a nyugatosok első nemzedékének kortársa; Lübeckben született; 1933-ban Svájcba, majd Amerikába emigrált a hitleri Németországból, de végül visszatért Münchenbe
• ’29-ben Nobel-díjat kapott A varázshegy című regényéért
• fontosabb regényei még: Doktor Faustus, A Buddenbrook-ház, József és testvérei (trilógia)
• írt rövidebb-hosszabb novellákat is (a hosszabbakat inkább elbeszélésnek hívjuk); ide tartozik például a Halál Velencében, A ruhásszekrény, a Mario és a varázsló és a Tonio Kröger is

• a Tonio Kröger középpontjában az önkeresés, a művészlét és a polgárlét közötti vívódás áll; előképe Anselmus diák Az arany virágcserépből; Anselmusnak csak választania kellett a két világ között – pl. Serpentina és Veronika szerelme között), csak tudnia mi a jó és mi a rossz, és boldog lesz Toniónak viszont nehezebb dolga van, úgy érzi, bármelyik útról mond le, lemond a boldogság egy darabjáról is („Nem lehet teljesség az, amiben valamiről le kell mondani”)
• Tonio Kröger neve is kettős; szőke, kék szemű apjától örökölt neve, a Kröger kemény hangzású; az apja konzul, fiát próbálja a társadalmi normáknak megfelelően nevelni („elvégre nem vagyunk ekhós szekéren kóborló cigányok”- ismételgeti)
• anyja „szép és tüzes”, külseje délies: barna hajú és szemű, a művésztípusba tartozik; Tonio szerint „onnan túlról” való; Tonio tőle örökölte külsejét (és keresztneve – a Tonio – is délies)
• Tonio eleinte úgy érzi, mindkét típust képviseli, keveredik benne a szigorú, a társadalmi normáknak megfelelni kívánó apa és az engedékeny, álmodozó anya természete
• a szőkék és kék szeműek a „polgárok”, a társadalom elvárásai szerint élnek; a polgári rend elsősorban külsőségekre jellemző, a „szőkéket” lelkileg, szellemileg a felszínesség jellemzi, talán ezért is boldogabbak, hiszen nincsenek olyan gondolataik, amelyektől boldogtalanok lehetnének; Tonio szeretne az ő világukba tartozni; próbál barátkozni Hans Hansennel. próbálja ajánlani neki Schiller Don Carlosát, de a fiút nem érdekli az irodalom, a „mély” dolgok; hasonló kudarcot vall Inge Holmmal (Holm = fejsze, kapa, gerenda), akibe szerelmes; Tonio szeretne olyan lenni, mint ők, úgy látja, ők igazán boldogok, csodálja őket (reménytelen érzései kapcsán hangzik el  híres mondat: „aki jobban szeret, az alulmarad és szenvedni kénytelen”
• a „barna” típusba tartozik Tonio anyján kívül a bálban botladozó lány, Magdalena, Tonio festő barátnője, Lizaveta, de Knaak, a tánctanár is, aki viszont már egy nevetségessé vált művész
• a helyszínek ismétlődése is fontos jelentéssel bír
• az első két fejezet az északi Lübeckben, Tonio gyermekkorában játszódik
• megemlíti a szöveg, hogy Tonio fiatalon ellátogat Itáliába, majd később Münchenbe megy, itt beszélget Lizavetával
• majd ismét két északi hely következik: Lübeck és Dánia (az észak-dél ellentét a helyszínek szintjén is megjelenik)
• Tonio felnőttként „ismét látja” Ingét, Hansot és Magdalenát, pontosabban rájuk emlékeztető embereket; még mindig vonzódik hozzájuk, de már érti, hogy sosem lesz olyan, mint ők („ők voltak azok, nem annyira egyes ismertetőjegyeik, és a ru a ruházat hasonlósága alapján, mint inkább azonos faj és típus erejénél fogva)
• a Tonio Kröger szerkezete a szonátaformát idézi (Thomas Mann kedvelte a zeneelméletet, a Doktor Faustusban Beethoven, a Trisztánban Wagner zenéjéről ír)
• a lübecki gyermekévek felelnek meg az expozíciónak
• az expozíciót a kidolgozás követi (Itália, München)
• a reprízhez, azaz visszajátszáshoz tartoznak azok a részek, amikor Tonio visszatér északra és szembesül újra gyermekkora „szereplőivel”
• a kóda, azaz a függelék pedig a mű végén a Lizavetához szóló levél

Lehetőségek a befejezéshez

• mire utal a visszajátszás: nincs változás, nincs fejlődés? ; a dolgok nem változnak, csak mi gondolkodunk máshogy róluk?
• van-e megoldás a művész – és polgárlét között őrlődő ember számára?

Forrás: http://irodalomok.webab.hu

A Lóvátett lovagokban sok minden van, ami a komédia kelléktárához tartozik: komikus mellékszereplők, levélcsere, leskelődés, álszent karakterek és összetévesztett személyek – a vége azonban mégsem vidám.

A cím magyar fordításai (Lóvátett lovagok, A felsült szerelmesek) inkább a lovagok sikertelenségét állítják középpontba, az eredeti cím viszont (Love’s Labour’s Lost) azt,  hogy a szerelem miatti munka, fáradság hiábavaló volt. Állítólag a történet mégis boldog véget ér, amit Shakespeare a második részben írt volna meg (vagy írt meg, csak az elveszett), ami a Love’s Labour’s Won címet viselte (volna), azaz a lovagok erőfeszítései végül nem voltak hiába.

A mű cselekménye Navarrában játszódik. Ferdinánd, Navarra királya a tudománynak akarja szentelni magát, udvarából „akadémiát ” szeretne csinálni. Csak bölcselet, nők nélkül, hiszen a nők csak akadályozzák a gondolkodókat. Lovagjai – Longaville, Biron és Dumain – alá is írják a nőtlenségi fogadalmat. Persze a nőtlenség az udvarban élő többi férfira is vonatkozik. Még azért is nyilvános megszégyenítés jár, ha valaki egy nővel beszélget.

A navarrai udvarban vendégeskedik a spanyol Don Adriano de Armado. Nem véletlen, hogy a darab egyik legkomikusabb, kinevethető figurája spanyol, ahogy a neve sem az. A korabeli politikai helyzet indokolja, hiszen 7 évvel a komédia megírása előtt győzték le az angolok a Spanyol Armadát.

Armado egy levéllel leleplezi a király előtt Bunkót, aki egy lánnyal beszélgetett. Bunkó büntetése az, hogy egy hétig nem ehet, s ezt a spanyolnak kell felügyelnie. Közben Armado is vétkezik. Beleszeret Julkába, a fejőlányba, és találkára is hívja.

Boyet (a király embere) jelenti Ferdinánd királynak, hogy a francia királylány érkezik küldöttségbe. Ferdinándnak fogadnia kell, hiszen ez diplomáciai dolog: a franciák 100 000 koronával tartoznak Navarrának, s amíg ezt nem törlesztik, nem kaphatják meg Aquitániát.

Ferdinánd – fogadalmához híven – nem fogadhatja az udvarban a francia küldöttséget. Az erdőben sátrakat állít fel a királylány és udvarhölgyei számára. Ez afféle kiskapu, hogy az udvaron kívül mégis csak szabad nőkkel érintkeznie a királynak. Mi értelme így az eskünek, és tényleg betartja-e? A helyszínen van a hangsúly? A város (itt a királyi udvar) a Shakespeare-darabokban a társadalmi szabályok színtere, szemben az idilli környezettel, az erdővel, ahol az ember szabad lehet, nem kötik a szabályok (még a saját fogadalma sem). Közelebb a természethez, a természetességhez, közelebb az érzelmekhez, közelebb önmagunkhoz – valami ilyesmit jelent az erdő Shakespeare-nél. Ezt figyelhetjük meg a Szentivánéji álomban és az Ahogy tetszikben is.

A komédia helyszíne tehát az erdő. (Mellékes, de érdekes, hogy Peter Brook egy 1946-os rendezésében az erdő díszleteihez Watteau festményeit használta fel.)

A lovagok már ismerik korábbról a francia hölgyeket. Longaville-nek Katharine, Dumainnek Mária, Bironnak pedig Rosaline tetszik. A király által kitalált furcsa eskütételbe legnehezebben Biron ment bele. Nem is bírja betartani. Levelet küld Bunkóval Rosaline-nak. Ez előtt Armado is rábízza Bunkóra Julkának írott levelét. Bunkó összecseréli a leveleket, így Julka nem Armado sorait kapja meg, hanem Biron Rosaline-nak szóló szonettjét. Mivel ő csak egy fejőlány, nem tud olvasni. Az erdőben kószáló Nathaniellel és Holofernesszel olvastatja el a levelet. A két figura – egy lelkész és egy iskolamester – okoskodó, magát nagyon okosnak tartó, de felszínes műveltségű ember, olyanok, akik helyesnek gondolják a nőtlenségi fogadalmat. Holofernes azt tanácsolja Julkának, hogy mutassa meg a levelet a királynak, mert fontos írás.

Biron nagyon izgatott, hogy szíve hölgye hamarosan olvashatja a szonettjét. Felmászik egy fára, hogy kilesse az arra sétáló Ferdinánd királyt, aki Biron nagy meglepetésére épp a francia királylánynak ír szerelmes szonettet. Arra jár Longaville és Dumain is, s mindkettő ugyanazt csinálja: szerelmes verset költ. Mindezt onnan tudjuk, hogy a szerelmesek fennhangon gyakorolják verseiket. A király a fák rejtekéből figyeli őket. Longaville megvádolja Dumaint, hogy az megszegte esküjét. Ekkor előtoppan a király, aki szerint Longaville sem jobb, majd leugrik a fáról Biron, aki pedig a királyt leplezi le. Julka közben megtalálja a királyt a levéllel, s bár Biron gyorsan összetépi, végül ő is lelepleződik. Mind a négyen esküt szegtek hát, mind a négyen szerelmesek. Biron szerint a szerelem a legjobb tanítómester, s ezzel kicsit felmenti az esküszegőket.

Most már nincs miért álszenteskedni. A király és a lovagok mulatságot rendeznek hölgyeiknek. Ajándékokat is küldenek, s megüzenik, muszka ruhában fognak részt venni a bálon. A hölgyek erre úgy döntenek, álarcot öltenek, s a kapott ajándékokat összecserélik, hogy lovagjaikat megvicceljék, és azok ne saját hölgyeiknek udvaroljanak. Így a király Rosaline-nak, Biron a királylánynak, Longaville Máriának, Dumain pedig Katharine-nek udvarol. Ez a rész úgy van felépítve, hogy a hozzáértő könnyen ráismerhet az Erzsébet-kori táncformák ismétléseire, variációira. Valószínűleg ezt vette alapul Kenneth Branagh, aki 2000-ben egy zenés-táncos filmet rendezett a darabból.

Az urak nem örülnek a cselnek, sem annak, hogy amikor a palotába invitálják a hölgyeket, azok esküjükre figyelmeztetik őket.A párok mégis vidámak.  Bunkó, Holofernes, Nathaniel és még mások a mulatság részeként előadják a Kilenc vitéz című színdarabot. (Hasonló ez a jelenet ahhoz, amikor a Szentivánéji álomban a mesterek előadják a Piramus és Thisbét, ám itt nem tudjuk meg a történet végét.) Az előadást egy francia követ szakítja meg, aki a francia király halálhírét hozza.

A királylánynak és az udvarhölgyeinek tehát haza kell térniük. Biron biztosítja a hölgyeket a király és a lovagok szerelméről, de a királylány szerint csak szóvirágok voltak, amiket hallottak. Különben is, most egy évig gyászolnia kell a királylánynak. Ha Ferdinánd király szerelme komoly, egy évig remeteként kell élnie, hűen szerelméhez, hogy utána megházasodhassanak. A többi párra is ez vár. (Armado még rosszabbul jár, mert neki három évig kell Julkájával együtt dolgoznia a gazdaságban.)

A darab végén a zenészek a tavaszról és a télről, a szerelemről és a gyászról énekelnek.

Forrás: http://irodalomok.webab.hu

A Szentivánéji álomban több szinten zajlanak az események. A „kerettörténet”: Theseus, Athén uralkodója és Hippolyta esküvőjükre készülnek. Ők képviselik a város törvényeit. A IV. felvonásban Theseus megtalálja a két szerelmespárt az erdőben, és engedélyezi a házasságukat. A szerelem a városon belül csak házassággal és az „engedélyezett” személlyel valósulhat meg, Theseus törvényesíti tehát a fiatalok szerelmét.

A darab elején Egeus panaszkodik Theseusnak, hogy lánya, Hermia nem az általa kiszemelt Demetriushoz, hanem Lysanderhez akar feleségül menni. (expozíció) Mivel sem Egeus, sem az uralkodó nem engedélyezi ezt, Hermia és Lysander megszöknek a törvények elől az erdőbe, ahol már azok nem érvényesek. Demetrius is utánuk szökik, ő is szereti Hermiát, őt viszont Heléna szereti, aki szintén követi őket. Az alaphelyzet tehát: egy szerelmi négyszög, illetve Oberon és Titánia „harca”.

Az uralkodó (Athén) és a fiatalok mellett megjelenik egy harmadik szint: a tündérek, csodalények világa. Az ő területük az erdő, ahol képesek beleszólni mások sorsába. Oberon a csodavirág levével megbűvöli Titániát, aki így az első lénybe szeret bele, akit meglát: a szamárrá változott Ziubolyba. Lysandert és Demetriust is elvarázsolja Puck, Oberon szolgája. Ezután mindkettő Helénába lesz szerelmes, aki ezt gúnyolódásnak véli. Hermia viszont dühös Lysanderre és az „áruló” Helénára is. A varázslat identitászavart okoz mindenkinél. („NemHermia vagyok? S te nem Lysander?) Erika Fischer-Lichte A dráma története című könyvének értelmezése szerint a fiatalok az átmenet rítusát élik meg. Az életük alapjaiban megváltozik. 1. az elválás fázisa: szakítanak addigi életükkel, a városból az erdőbe mennek; 2. küszöb- vagy transzformáció fázis: megváltoznak az addigi szerepek, újra kell értékelniük, gondolniuk önmagukat (pl. a két lánynak addigi barátságukat); 3. betagozódás fázisa: elindul az élet az új szerepek szerint (pl. Demetrius és Heléna összeházasodnak).

Az erdőben próbálnak a mesteremberek (Zuboly, Vackor, Orrondi, Dudás, Gyalu, Ösztövér) az esküvőre. Próbájuk a korabeli szokásokat idézi: a színjátszásban amatőr mesteremberek előadnak egy darabot. Itt: Pyramus és Thisbe tragikus történetét.  (Színház a színházban. A mesteremberek a színház negatív példái: nem hagyják képzelődni a közönséget, folyton figyelmeztetik őket, hogy amit látnak, nem valóság.) A szerelmek közül egyedül Zubolyé és Titániáé nem teljesül be: a két fél között olyan nagy a különbség, hogy közöttük a szerelem nevetség vagy álom tárgya lehet csupán. A Shakespeare-drámákban soha nem teljesedik be szerelem különböző társadalmi osztályok tagjai között.

vázlatosan:

Theseus és Hippolyta –hercegi pár, Athén, a törvényesség képviselői; összeházasodnak, és mások frigyét is ők szentesítik

Oberon és Titánia – tündérek, ők az erdőben uralkodnak; Oberon varázslattal irányítja mások szerelmét; végül kibékülnek

Hermia és Lysander, Heléna és Demetrius – nemes athéni ifjak, egy átalakuláson mennek át, sorsukat kevéssé tudják irányítani (Theseus törvényei, Oberon varázslatai!)

Zuboly és Titánia – nevetséges, nem megvalósítható szerelem (Titánia részéről csak álom, később kétségbe vonja, hogy megtörtént-e)

Pyramus és Thisbe – tragikus szerelmi történet a mesterek előadásában, mely az előadás módja miatt komikussá válik

A darab végén Puck, Oberon szolgája monológjában arra utal, hogy talán az egész, amit itt láttunk, csak álom és káprázat („ha mi árnyak nem tetszettünk”, az álom meglepett,/S tükrözé e képeket”, „E csekély, meddő mesét,/Mely csak álom, semmiség”). Puck másik neve, Robin utalás a középkori kenetárus jelenet Robinjára (aki az idős árus feleségét elcsábítja), illetve Robin Hoodra.

A Nemzeti színpadán emlékezetes Puck volt Blaha Lujza. ’72-ben Peter Brook rendezésében adta elő a darabot a Royal Shakespeare Company Budapesten. Emlékezetes előadás volt Csányi János rendezése ’94-ben, amikor a nézők hintákon ültek, illetve Karin Beier rendezése Düsseldorfban (’95), ahol 9 nyelven beszéltek a szereplők – minden színész az anyanyelvén. Zenei feldolgozások: Purcell: The Fairy Queen, Mendelssohn: Szentivánéji álom-nyitány, Britten: Szentivánéji álom (opera).

Forrás: http://irodalomok.webab.hu

 A Romeo és Júlia Shakespeare leglíraibb tragédiája, s az egyetlen, amelyben nem történelmi hősök szerepelnek. Az expozíció: a szolgák viszálykodásából megtudjuk, milyen viszonyban áll egymással a két család. Az alaphelyzet: Romeo és Júlia egymásba szeretnek, viszont Júliát másnak szánják. A bonyodalmak tehát abból fakadnak, hogyan tudják „megvalósítani” szerelmüket az adott körülmények ellenére.

Különböző „szerelmeket” ismerünk meg a darabból. Romeo az első felvonásban még egy Róza nevű lányért epekedik, este, a bálon azonban már Júliáért lángol. A Róza iránti szerelme egy eszményi, petrarcai szerelem, csak ábrándozik az elérhetetlennek és tökéletesnek tűnő Rózáról. A másik „típusa” a szerelemnek Júlia és Páris esete, az érdekek, a család, a társadalom szabályai szerint alakuló kapcsolat. Ez a megszokott, és nem vezet boldog élethez. (Júlia anyja rá a példa.) De: Párisban is van valamiféle szerelem Júlia iránt, hiszen elmegy a sírjához. A harmadik út Romeóé és Júliáé, az övéké az igaz szerelem. Bár – szerelmük története mindössze négy nap – kérdés lehet az is, egymásba vagy a szerelembe szerelmesek.

Elemezhető a darab a szerint is, mi okozza a konfliktust: a szülők viszálykodása (erre a drámában nem kerül sor), a korabeli társadalom hibái, a sors (ahogy erre a prológus is utal: „baljós csillagzatok szülöttei”), a véletlenek (a sírjelenetben – a dráma tetőpontján csak pillanatok választják el a tragédiát a boldog befejezéstől)?

A többi szereplő közül érdemes hosszabban elemezi Tybaltot, akinek fontos a bosszú és a becsület (a saját értelmezésében), a mindig békítő szándékú Benvoliót (neve jóakarót jelent) és Mercutiót (neve Mercuriusra, az istenek hírvivőjére utal), aki a „művész”, az igazságok megmondója is a darabban, kicsit olyan szerepben, mint a bolondok.

Boncolgatni lehet még az elemzés során a véletlenek szerepét (Romeo Tybalt és Mercutio közé ugrik, ezért kap a barátja halálos sebet; Romeo nem kapja meg időben az üzenetet; Júlia későn ébred fel a kriptában stb.), a tettek indítékait (Romeo felindulásból öli meg Tybaltot, de meg kell tennie azért is, mert ha nem bosszulja meg legjobb barátja halálát, nem igaz barát, így igaz szerelmes sem lehetne).

Népszerű feldolgozása a történetnek Zeffirelli 1968-as és Buz Luhrmann 1994-es filmje. Ez a történet ihlette Bernstein West Side Storyját is. A 19. században Gounod operát, Berlioz szimfonikus költeményt, a 20. században Prokofjev pedig balettet komponált a műből. Csajkovszkij is feldolgozta.

Romeo volt magyar színpadon pl. Darvas Iván, Latinovits Zoltán, Sztankay István, Júlia pedig Tolnay Klári, Ruttkai Éva, Törőcsik Mari, Gregor Bernadett. Érdekes rendezés Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter És Rómeó és Júliája (2000.), amelyben minden szerepet ők játszanak.

Forrás: http://irodalomok.webab.hu